Archívum – versenyző iskolák

Southamptoni Magyar Iskola

Southampton, Anglia

A ‘Southamptoni Magyar Iskola’, ahogy a neve is jelzi Dél-Angliában, Southamptonban, öt évvel ezelőtt, 2009. október 3.–án kezdte meg működését.

Southhamptoni Magyar Iskola
Southamptoni Magyar Iskola

 

Iskolánkba az általános iskolás (azaz primary, infant, illetve junior school-ba járó, YR-Y6) gyerekeket várjuk. Szeretettel várunk minden magyar és magyar kötődésű gyereket. (Határon innen és túl, valamint a vegyes házasságból született gyerekeket is, természetesen.) Ahhoz, hogy a gyerekek jól érezzék magukat a csoportban kommunikációképes magyar nyelvtudás szükséges.

Nem klasszikus értelemben vett nyelvtanítás folyik nálunk, hanem kultúra- és hagyományőrzés. Célunk, hogy a gyerekek jól érezzék magukat anyanyelvi, magyar környezetben, bepillantást nyerjenek a magyar irodalom kincseibe, ismerkedjenek a magyar történelemmel, őrizzék hagyományainkat. A foglalkozások oldott légkörben zajlanak, sokat éneklünk, játszunk, mesélünk. Megünnepeljük március 15.-ét, tartunk farsangi bált, ellátogat hozzánk a télapó. Minden alkalommal készítünk is valamit, amit a gyerekek magukkal vihetnek (magyar zászlót, kokárdát, buzogányt, festett húsvéti tojást, anyák napjára virágot stb.)

http://www.magyariskola.co.uk/

Szt. Imre Akkreditált Magyar Nyelviskola
Edmonton, Alberta, Kanada
Igazgató: Tóth-Vörös Patrícia

 

“Azt a lelket és nyelvet, melyet rövid időre örökbe kaptunk, új szellemmel fényezve, csorbítatlanul át kell adnunk utódainknak.”  –  Kosztolányi Dezső

Iskolánkat a néhai Hámor József római katolikus lelkész alapította 1957-ben, fenntartója  a Katolikus Magyar Egyesület. 1985 óta  az Albertai Kormány Oktatás- és Művelődésügyi Minisztériuma által elismert és elfogadott akkre-ditált magániskola. A Szt. Imre Magyar Római Katolikus Templom épületében folyik a tanítás két óvodás (3-5 évesek), négy iskolás (6-13 évesek) valamint egy kredites csoportban.

szent-imre-iskola

szent-imre-iskola-2

Jelenleg hét oktatónk van, közülük öt tanári diplomával rendelkezik (magyar, albertai vagy mindkettő). Mindnyájan rendkívüli lelkesedéssel, odaadással és szakmai felkészültséggel végzik munkájukat.

Iskolánk célja a magyar nyelv oktatása, ápolása, megőrzése valamint annak továbbadása a jövő generációja számára.

A tanév kiemelkedő eseményei és azok ünneplése rendkívül gazdag lehetőséget nyújtanak a magyar népszokások, hagyományok megismertetésére, az azokban való játékos, aktív és kreatív részvételre: karácsony, farsang, húsvét, anyák napja, népmese napja, gyermeknap.

Honlapunk címe: http://sites.google.com/site/szentimremagyariskola/

Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/szentimremagyariskola

 

 

Hannoveri Ovi-suli – Hannover, Németország
Szervező tanár: Molnár Edina 

Hannoverben 1991 óta létezik a Magyar Ovi-suli, a Hannoveri Magyar Egyesület erkölcsi és anyagi támogatásával, amelyért nagyon hálásak vagyunk. Az ovi-suli azzal az elsődleges céllal működik, hogy a gyerekek a magyar nyelvet  aktívan, önként és örömmel használják, de természetesen célja az is, hogy a magyar nyelv, kultúra és hagyományok ápolásával foglalkozzanak. A közösségformálás már csak egy plusz „mellékhatás“!

Molnár Edina tanárnéni versenyző gyerekekkel és egy szülővel
Molnár Edina tanárnéni versenyző gyerekekkel és egy szülővel
Hannoveri Ovi-Suli
Hannoveri Ovi-Suli

A foglalkozások témája rendszerint az évszakok vagy az aktuális ünnepek köré csoportosul. Így ünneplünk farsangot, karácsonykor műsorral lépünk fel az egyesület tagjai előtt vagy május elsején családi napot tartunk a szabadban – szintén az egyesület nagy keretein belül.  A kicsik barkácsolnak, rajzolnak, énekelnek, mondókáznak, mialatt a szülők egy másik teremben beszélgethetnek, kávézhatnak. A havonta egyszeri alkalommal megrendezett találkozók  hol több, hol kevesebb sikerrel működnek, a siker többnyire a résztvevő gyerekek számának függvénye.

Az utóbbi években egy nagyon helyes óvodás csoport alakult ki kb. 10-15 gyerek részvételével – régebben egy óvónő, most két anyuka vezetésével. Viszont  nagyon hiányoljuk az iskoláskorú gyerekeket, ők annyira kis számban járnak (ill. inkább nem járnak) a foglalkozásokra, hogy már jó ideje –több próbálkozás ellenére-  sem sikerül egy működő iskolai csoportot létrehozni, nem is szólva külön korcsoportokról.

Annak a kevés iskoláskorú gyereknek a szüleivel együtt azért is örültünk nagyon  a magyargyerek.com-versenynek, mert segítségével mégis lehetőség nyílik gyerekeink számára a magyar nyelvvel való élvezetes, de koncentrált és hatásos foglalkozásra. A „Kincsem“ és a „Bóbita“ korcsoportokban összesen öt hannoveri magyar gyerek versenyez, mindannyiukra nagyon büszkék vagyunk és örülünk annak, hogy a magyar nyelvben való közös elmélyedés örömet is okoz nekik. Az együttes munka alkalmával mindig van mód spontán játékra, közös főzésre, együtt evésre, s az anyukák részéről pedig szívet melengető „traccspartikra“, amiknek mindannyian örülünk. S talán még arra is van remény, hogy mindez más hannoveri magyar iskoláskorú gyerekeket is motivál majd az ismerkedésre, közös talalkozásokra az ovi-suli keretein belül is.

Köszönünk mindent még egyszer a Hannoveri Magyar Egyesületnek és a magyargyerek.com lelkes szervezőgárdájának!

A résztvevő gyerekek és szülők nevében:

Molnár Edina
Kétfiús anyuka ill. most szervező tanár is

St Albans-i Magyar Iskola – St Albans – Anglia
Vezető: Molnár Gabriella
Felkészítő tanáraink: Farkas Andrea és Recska Erika

2012. szeptember 22-én hivatalosan is beindult a hétvégi magyar iskolánk egy Londontól alig néhány kilométerre északra lévő hangulatos kisvárosban, St Albansban.

Csoportkép az iskola tanulóival, szülőkkel, illetve a St Albans-i polgármesterrel
Csoportkép az iskola tanulóival, szülőkkel, illetve a St Albans-i polgármesterrel

Az iskolánk célja, hogy csecsemő kortól a felnőttekig mindenki számára lehetőséget nyújtson a magyar nyelv tanulására. Feladatunk ennek az ösztönös nyelvtudásnak a formálása, a nyelvi tudatosság, beszédkészség, szóbeli szövegalkotás és megértés fejlesztése.

Csoportkép a versenyzőkről az általuk készített lakóhely bemutató tablóval
Csoportkép a versenyzőkről az általuk készített lakóhely bemutató tablóval

Szeretnénk, hogy a nálunk tanuló gyermekek minél több magyar népdalt, népmesét, népszokást ismerjenek meg, és lehetőségeikhez mérten ápolják és őrizzék a magyar hagyományokat.
Kreatív foglalkozásokkal, kézműveskedéssel, drámapedagógiával próbáljuk fejleszteni megszerzett tudásukat.
Közel 60 család, mintegy 80 gyermek látogatja foglalkozásainkat.
A tapasztalat azt mutatja, hogy a gyermekek szívesen tanulnak “igazi” iskolai környezetben, hasonló kulturális háttérrel rendelkező társaik között.
A tanulás mellett színes, vidám, közös játékokra is jut idő az iskolában.
Meggyőződésünk, hogy a St. Albans-i Magyar Iskolában folyó tanítás az egyik járható útja annak, hogy a gyermekek itt Angliában is megőrizzék magyar identitásukat.

Molnár Gabriella
Molnár Gabriella

Sok szeretettel várunk minden kedves családot tanítási napjainkon!
Molnár Gabriella
Vezető

Honlapunk címe: www.hungarianschool.co.uk
Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/StAlbansHungarianSchool?ref=hl

 

Bóbita Magyar Nyelviskola, Oregon, Portland, USA
Tanár: Balogh Tünde

bobita-iskola-oregon

Bóbita Magyar Iskolánk 2010 májusában nyitotta ki kapuját öt kisdiákkal. Ma 12 -15 diák tanul az iskolában, és két csoportunk is van: a kisebbek, 2 és fél év és 5 év között az ovisok csoportjába tartoznak; a sulisok, 6 és 10 év közötti diákok írni es olvasni tanulnak. Három tanítónéni és két zenetanárnéni dolgozik a Bóbitában: Kamilla es Dia tanítónénik fölváltva dolgoznak minden második szombaton és a sulisokkal ismertetik a magyar betük világát. Tünde tanítónéni minden szombaton jelen van, mint az iskola alapítója és vezetoje és az ovisok tanítója. Vera es Gina zenetanárnénik szintén fölváltva járnak szombatonként és a magyar népzene, magyar énekek és táncok birodalmába varázsolják a csoportot.

Tünde néni a versenyzőkkel és szüleikkel
Tünde néni a versenyzőkkel és szüleikkel
Bóbita Magyar Nyelviskola
Bóbita Magyar Nyelviskola

Iskolánk 20 percre van délre Oregon szép varosától, Portland-tól, egy kis nyugodt, kellemes, zöld övezettel gazdag kisvárosban, LakeOswego-ban, a magyar karmester, Balogh Lajos otthonában. Több hektár erdo, dombocska, kiránduló ösvény, és zöld pázsit övezi az iskolát is. Csiga, vakond, ozike, mosómedve, sot prérifarkas is ellátogatott már hozzánk. Imádjuk a természetet és a muveszetet.

A magyar zene, a kézművesség/kézügyességi gyakorlatok, a sütés-főzés, a meseolvasás és a magyar mesék színpadi földolgozása, a szereplés, a magyar ünnepekrol való megemlékezés, magyar versek, játékok, mondókák ismerete, mind-mind az alapjait képezik a szombati oktatásnak. Abban hiszünk, hogy ilyen messze földön, távol az őshazától, a magyar kultúra ismeretterjesztése, megörzése, a magyar  identitástudat vállalása csak akkor lehetséges, ha a generációk – dédnagyszülőktől újszülöttekig – társulnak, és kicsitől-nagyig együtt dolgozunk azon, hogy egy család-szerű magyar közösséget teremtsünk mindenki számára. Iskolánk ezt már 3 éven át sikeresen elérte. A nagymamák rendszeresen eljönnek az iskolába, különböző ünnepek alkalmával, diós kalácsot, mákos bejglit, kürtöskalácsot és fánkot sütni a diákokkal.

Mint az első amerikai-magyar iskola az Egyesült Államokból, mely a Magyargyerek Levelezőversenyén szerepel, büszkén és bátran veszünk részt a 8 tagú csoportunkkal ezen az izgalmas eseményen!

 

 

Montreali Magyar Iskola
Montreal, Kanada
Felkészítő tanár: Ág Mónika

Montreali Magyar Iskola
Montreali Magyar Iskola

A Montreáli Magyar Iskola a helyi magyar közösség egyik legrégibb, jelenleg is működő intézménye. Már a második világháború előtt, amikor még a vidéki Magyarország egyes településein iskolák sem léteztek, Montreálban már volt hivatalos magyar nyelvű oktatás.

A Montreáli Magyar Iskolát 1933-ban alapították a Szociális Testvérek. Az intézményt Mária nővér vezette és a a vallásos nevelést hangsúlyozta. Ekkor kb. 300 diák tanult az iskolában, amely három helyen működött a Szt. István Otthonban, a Saint Patrick és a Saint Louis iskolákban.

Az évek során sok új, lelkes tanár fordult meg az iskolában. Talán Domán Borika az egyedüli személy, aki élő és aktív tanúja az iskola történetének. Borika, Bori néni osztályában már több generáció nevelkedett fel, ő az, aki közel ötven éve tanít és szemtanúja volt annak, ahogyan a kisfiúkból, kislányokból édesapák, édesanyák lettek és később az ő gyermekeik foglalták el helyüket az osztályában.

Jelenleg 60 -70 tanuló iratkozik be évente az iskolába. 2002-ben több év szünet után ismét elindult a felnőtteknek szóló magyar oktatás, amely mostanra két osztállyá bővült. 2002 azért is érdekes év, mert ekkor került iskolánkban megrendezésre a IX. Észak Amerikai Tanári Konferencia, amely rendezvénynek idén ismét iskolánk ad otthont.

Kincsem csoportban versenyeznek:

Thokoly Eva – 9 éves
Aspirot Simon – 9 éves
Aspirot Gabriel – 7 éves

A Bóbita csoport  tanulói:

Dube Robin – 10 éves
Szabo Sean – 10 éves
Pagonyi-Boucher Matyas – 8 éves

A csoportokat segítő tanárok:

Ibolya csoport (Babóca) Borsodi Gabriella
Pillango csoport (Bóbita) Tóth Erzsébet
Tulipan es Ostor csoport (Bóbita) Tóth-Vörös Patrícia
Bölcs Bagoly csoport (Égig érő fa) Jobbágy Krisztina

A versenyben részt vevő kisdiákokat Ág Mónika segíti.

Ág Mónika
Ág Mónika