Értékes visszajelzéseik alapján az alábbi újdonságokkal bővítettük versenyünk programját

Értékes visszajelzéseik alapján az alábbi újdonságokkal bővítettük versenyünk programját:

Korosztályok: 4 korosztályt alakítottunk ki.

7-8 évesek: ide várjuk a kicsiket, akik akár szülői, tanári segítséggel is versenyezhetnek. A számukra kialakított feladatlapot úgy készítjük, hogy sokat rajzoljanak, rejtvényt fejtsenek, és a válaszokat egy-egy szóban megfogalmazhassák.

9-10 évesek: A nekik szóló feladataink vidámak, játékosak, nem igényelnek sok írást. Arra törekedtünk, hogy a versenyzők sokat rajzoljanak, ismerkedjenek magyar báb- és rajzfilmekkel. A megoldásokat röviden, szavakban vagy tőmondatokban kell fogalmazni.

11-13 évesek: Ebben a korosztályban a feladatok könnyed, játékos formában kérdeznek rá a Magyarországgal kapcsolatos ismeretekre. Szeretnénk meghívni a gyerekeket virtuális múzeum és színházlátogatásra. Ide is  becsempésztünk  rajzolást, találós kérdést és képeket, hogy ne legyen unalmas a munka.

14-17 évesek: Rájuk komolyabb kérdések várnak, de a szórakozás, a kaland és az alkotás öröme náluk is nagy szerepet kap.

A különböző korosztályokba lehet egyénileg és csoportosan is jelentkezni.

Mentor: A versenyzőket megkérjük, válasszanak maguknak egy tanárt vagy szülőt, aki tanácsaival segíti őket a verseny folyamán.

Csoportos versenyzés: A visszajelzések alapján lehetőséget biztosítunk a csoportos versenyzésre. A csoportban versenyzők ugyanazt a feladatsort oldják meg, mint az egyéni versenyzők, csak ők közösen keresik a válaszokat. Emellett készítünk számukra egy külön feladatot, amely együttgondolkodást, véleménycserét és összehangolt közös munkát igényel. Munkájukat egy tanár vagy egy szülő támogatja. Lesznek olyan feladatok, amelyeket minden csapattag önállóan old meg. Azok a nyertes csapatok, akik a szóbeli fordulón részt kívánnak venni, itt már egyénileg szerepelnek (Skype-on keresztül zajlik).

A feladatlapok visszaküldése: A feladatlapokat a megadott határidőre elektronikus formában küldik vissza a versenyzők. A versenyre jelentkezés alkalmával választhatnak, hogyan szeretnék megkapni és visszaküldeni a feladatlapokat:

  1. Word formátumban küldjük el a feladatlapot, ezt a számítógépen kitöltik, a rajzos munkákat külön lapra készítik. A kitöltött feladatlapot lementik, a képeket lapolvasóval (scanner) vagy digitális fényképezőgéppel elektronikusan rögzítik, és ezt a feladatlappal együtt e-mailben visszaküldik.
  2. PDF formátumban küldjük el a feladatlapot. Ezt a versenyzők a segítőjükkel kinyomtatják, és kézzel beírják a megoldásokat. A rajzos munkákat itt is külön lapra készítik. A kitöltött feladatlapot lapolvasóval (scanner), a képeket lapolvasóval vagy digitális fényképezőgéppel elektronikusan rögzítik, és együtt e-mailben visszaküldik.

Javítás: A feladatlapokat és a kreatív munkákat pontszámokkal értékeljük. Külön értékelőlapot készítünk, ahol az elért pontszámok és egy írásos értékelés is helyet kap. Az egyes forduló feladatlapjait a beküldést követően kijavítjuk, és az értékelőlapot e-mailen küldjük el a résztvevőknek és a tanároknak.

Facebook: Ezen a közösségi oldalon, a magyargyerek oldalán létrehoztunk egy zárt csoportot, ahová a versenyzők és szüleik csatlakozhatnak. Itt nyílik lehetőség az ismerkedésre, a barátkozásra.

Ajándék tanároknak: Azoknak a segítő kollégáknak, akik benevezik diákjaikat, és végigkísérik őket a verseny folyamán, felajánljuk angol, német vagy magyar irodalom feladatbankunkhoz az ingyenes hozzáférést. Ezekben a feladatbankokban több száz feladat áll rendelkezésre, amelyeket Word formátumban tölthetnek le.

a következőre: “Értékes visszajelzéseik alapján az alábbi újdonságokkal bővítettük versenyünk programját”

  1. Tóth Barbara 2012-10-31 - 08:51 #

    Kedves Olvasó!

    Németországban elek, két gyermekemet magyarra tanitom és beszélek velük (7 és 9 éves). Természetesen nem tudnak olyan szinten irni es a szókincsük sem olyan nagy mint egy ilyen korú magyarországi gyerekeknek.
    A versenyt nagyon jó ötletnek tartom, de milyen esélyük van? ès mennyire javítsam ki a feladataikat?

    Üdvözlettel: Tóth Barbara

    • http://www./ 2017-01-10 - 05:07 #

      Bravo 911nwo.info pour nous relayer ce genre d’infos ¡! Donc bravo aussi a Alex Jones… (oupsss ¡!)Car vous l’aviez annonce !! 07/08/08, des hackers volent l’info de millions de cartes de credit aux U$ !!Si ceci n’est pas le e-9/11… , ce doivent etre alors les premices… –

    • http://www./ 2017-01-17 - 03:52 #

      pågen:Ja antagligen. Nästa steg är väl stridsvagn.Jag kan anmäla mig som frivillig, har gjort lumpen på strv 103s.// Leif

  2. Névtelen 2012-11-01 - 15:35 #

    Kedves Barbara!

    A 7-8 éves korosztályban olyan feladatok lesznek, amelyeknél csak egy-egy szóban kell válaszolni, sok a rajzolás is. A 9-10 évesek már egyszerű tőmondatokban fogalmaznak. Természetesen a szülői és tanári támogatás megengedett, hiszen ebben a korban leggyakrabban még segítség kell a böngészéshez. Szerintem nem lesz probléma a gyerekeinek a versenyzés, hiszen a többi versenytársuk (Kanadában, USA-ban, Új-Zélandon, Svédországban és szerte a világon) is hasonló cipőben jár.

Vélemény, hozzászólás?